A telefonkártyám története

Szeptember 2-én jöttem Budapestre, de a kollégium szeptember 5-ig nem volt lakható. Ezért átmenetileg egy társamnál laktam, aki a Westend mellett bérel lakást. Akkoriban az volt a legsürgősebb dolog, hogy vegyek egy telefonkártyát, mert az adatcsomag nagyon drága. A kínai bácsii, aki elvitt minket a repülőtérről a lakásunkba, mondta azt, hogy telefonkártyát áruló hely nincs messze és a Vodafone jobb. Másnap reggel elmentünk oda, a Westendbe. Ez egy nagyhatású tapasztalat volt nekem.

Ebben a bevásárlóközpontban összesen három emelet van. A földszintén az automatikus útkereső géppel megtudtuk, hogy a Vodafone az 1. emeleten volt. Ott körülnéztünk, de sajnos nem találtuk. A saját mobiltelefonunk már nem volt hasznunkra, mert nem volt adatforgalmunk. És fordultunk a boltos nénihez, egy vevőhez és egy biztonságos őrhöz is, de viccesen mindenki különböző irányt mutatott: valaki az földszintre mutatott, valaki a másodikra.Vegül az 1.emeleti sarokban megtaláltuk az üzletet.

Amikor időpontot egyeztettünk a bolt ajtaja előtt, a számozógép nem nyomtatta ki a számlapot. Egy kicsit zavart voltam, nem tudtam, hol volt a hiba. Mert nem egészen értettem a választási lehetőségeket a gépen, azért átváltottam a rendszer nyelvét angolra. Ötször-hatszor próbáltunk, amíg valaki a személyzetből felismerte a dilemmánkat és odajött hozzánk. Kiderült,hogy a gép rossz volt.

Ő közvetlenül elmondta a számunkat, majd hosszú várakozás kezdődött. Végre mi következtünk. De a pult mondta, hogy sajnos a rendszer nem működik, és ma nem tud új kártyát igényelni.

Nem volt módunk, hogy holnapig várjunk, ezért csak más üzlethelyiségekbe mentünk. Bár ott nem értük el a célunkat, de közben vettem sok napi szükségleteket, például sampont, testápolót és szandált.

Nem azonal a következőre helyre mentünk, hanem haza. Mivel nem használtuk a Google térképet, nem tudtuk a pontos útvonalat. Körülberül délután 2-kor indultunk el, előre már elkészítettünk egy Google képernyőképet a lakásunkban található wifivel. De sajnos mégis eltévedtünk. Nagyon tehetetlenek voltunk, újra csak az útról kellett kérdeznünk.

Az utcában találkoztunk egy bicikliző öreg bácsival, aki nagyon kedves hozzánk, nem tudott beszélni angolul. Rájött, hogy nem jó a magyar nyelvünk. Ezért a lehető legrövidebb mondatokot mondta, és meg is ismételte. Miközben próbáltunk kommunikálni, egy magyar nővér megkérdezte tőlünk angolul, hogy szükségünk van-e segítségre.

Miután elbúcsúztunk az öreg úrtól, együtt mentünk tovább a nővérrel. Beszélgettünk a budapesti könyvtárról, ahova ő éppen ment. Amikor elköszöntünk, azt mondta, hogy csak egyenesen kell tovább mennünk.

Tovább mentünk jó hangulattal. élúton megláttam a híres kávézót, amit a külföldi tanárom egyszer mutatott nekem, a New York Cafét. Végül megtaláltuk a Vodafone-t. A sikeres foglalásunk után megint hosszú ideig kellett várakoznunk. Szerencsére körülbelül kettő óra után sikeresen megkaptam az új telefonkártyát. Egyébként Magyarországon szerintem az adadtcsomag sokkal drágább a kínainál.

Vanda